fogalmamsincs

olyan fogalmamsincs-állapot, amiben vagyok (vagyunk), fájunk, össze-vissza, hajnal óta. időnként azért úgy gondolom, szülünk is hamarosan.
kíváncsi vagyok, jól gondolom-e.
ps. utálatos dolog a számolás.
ps2. és a fríblog nem működik, príma, még figyelemelterelőként sem bírhatom használni.

pipa, pipa, pipa

*új szekrény a falon, szafaládé fogókkal, kipucolva: oké.
*hálógyerekestébészoba kitakarítva: oké.
*ablakok + redőnydoboz pucc: oké
*új karnis, új függöny fönt: pipa
*bérszámfejtő kifaggatása: pipa
*spájz felületi molyolása, gyanús elemek kegyetlen kidobálása: oké
*lenti függöny újjá varázslása, ablakmosás: pipa
*lecsókészítés (háháá!): pipa
*nagy otromba dobozpolc hirtelen ötlettől vezérelt könyvtelenítése, kipaterolása, könyvek kegyetlen gyors pincébe száműzése (huszárvágás!, figyeled): pipa
*szépre cserélt polclábak: pipa
*pénzünk berendezésre való elverésre: kész.
és mi nemkész:
*táppénzem elintézése
*málnalevéltea iszogatása
*magvaváló barack szerzése, eltevése
*m+m-ék ajándékának csomagolása, feladása
*a Honlap
*új macskás kulcstartóink fölszerelése
*5 fiók
*pakolás, pakolás, pakolás (sohanapján lesz ez kész, ezt tudjuk)
és így tovább (idézet vonneguttól)

ez a nő

az a nő leeeszaz azeeelső, akiiit kiiitőrülőőők.
(az 'ez a harc lesz a végső' dallamára): a kérésemre ismét üzenőfalon privátozó csaj.
azzal bosszantott föl (most már tényleg bosszús lettem), hogy azt írta, ne bosszantsam magam.
a felafejjel, meg a nebosszantsd magad nálam azok a gombok, amiktől
lekonyul a fejem, illetőleg bosszantom magam. vá.

karnis

ezek az itthonülős háztartási napok (főz, mos, mosogat, rendetrak) még attól nyavajásak, hogy unom, unom, unom.
persze, használjam ki, mert aztán majd úgyis csak gyerek lesz egy darabig, persze.
csak nehogymár.
úgyhogy jól kitaláltam, hogy holnap új karnis föltétele jön. amihez meg kell új karnis. és ismerve a házat, annak technikai megoldásait, az akadékoskodók hadát (ki milyen okból), egész csodálom, hogy most itt áll a karnis mégis, höhö.
viszont a molyolás is holnapra húzódik, meg holnap jön a polcláb, meg jön egy szekrény is, szóval holnap sem lesz piskóta, ha bírom, ha nem bírom, akkor sem.
viszont jól bepróbapácoltam mahagónira egy irattartót (knuff), természetesen az első ecsetvonással ezzel együtt a tányéralátétemet is, arggh, plusz egy kicsit a terítőt, de nekem meg ez a szexepilem.
és a gyerek nyomódik és nyom és terhelődik, ülni nem szeret velem együtt.
úgyhogy lépünk.

kéretlen

pl az iwiwen az üzenőfalra privát üzenet elhelyezése pont olyan, mint a formaegybe benyomott félképernyős reklám. az erőszak egy formája, utálom.
kíváncsi vagyok, ha kérésként ezt fölrakom, felhagy-e az a pár illető ezzel a szokással.
kísérlet indul.
ja, ha nem, hát drasztikusan törlök. (hehhhehehheheee)

utolsópillanatok

azért az most egy kicsit fáraszt, hogy egyesek, kik eddig egy telefonnal sem dobáltak meg a múlt hónapokban (éreztem is magam ettől ...hm... egyedülnek), most sorra bejelentkeznek, jönnének, s én meg ma is, hogy i-ék késtek, s csak hevertem, olvastam, éreztem, csupán heverni, olvasni, nézni ki a fejemből is elég volna.
másik oldalam viszont meg úgy örül, hogy hívva vagyok.
ámbivalenszia, velkám, te vagy az én igazi otthonom.

szolg.közl.: szófogadó

kedves és figyelmes gyermekünk pedig még bent mocorog, nem adja nagy jelét az indulásnak, így hát ma a prezentáció is jól lezajolhatott.

i+k

ja, csak hogy itt voltak. elmesélték a kalandos szervezésű második esküvőjüket (három lesz nekik összesen, négy hét alatt, több ezer kilométer közbeiktatásával).
kicsit lefárasztott, hogy angolul makogtam, nem szeretem, hogy nem bírom kifejezni magam ékesen és egyértelműen és _azokkal_a_szavakkal_, melyeket szeretnék használni. ennél fogva makogok, s azt utálom. ez persze németül is előáll néha, de jobbára akkor és úgy, ha már nagyon mély, elvont témákról csacsogunk. (mint pl a szex körüli témák, melyekről magyarul sem beszélek sokakkal, múltkor m bekérdezett, akinek ez telefonban, fél év hallgatás után sem jelent gondot, lévén, hogy ilyen tanácsadással -is- foglalkozik, szóval ő kérdezett mindenfélét, ami már egy kicsit meghaladta a képességeimet)
na, szóval i+k itt voltak és elmesélték a kalandjaikat, s jó volt látni/hallani őket.
i az, akihez egyszer régen közel férjhez mentem, de aztán mégsem, amibe jól összetörtem, aztán mégsem, de legalábbis el sem mertem hinni, hogy utána majd még valaha lesz valaki olyan, amilyen pontosan nekem kell.
aztán lett, olyan pontosan, s így utólag látva a szálakat, szép a hímzés a terítőn, valóban boldog lettem, s még gyereket is várok tőle, neki, vele.
a vele a legjobb.

utolsó pillanat

kettő perccel a szülés előtt kit találok a nagyszobában repülni?
moly úr repül az orrom előtt.
másodszorra leterítem. azonosítom. szerencséje (?), hogy kajamoly.
most akkor holnap a vizit után molyt fogok irtani, hála a szigorú élelmiszerelőírásaim lazításának-
utttálom, vááá.
nem is beszélve a két napja talált (emelet!) kettő vöröshangyáról. egy még véletlen, kettő már nem az. hát nincsenek tekintettel a kismamára, az tény.

filmelőnézők

ma délben az egyik földitévén volt egy végtelenül bizarr film, melyre azt írták, amerikai vígjáték.
olyan döbbenetesen nyomasztó dráma volt, hogy szerintem egy tizenkétéves gyerek, ha végignézi, tuti tic-kelne utána pár hétig. valami olyasmi volt, hogy egy pasinak a felesége szép lassan úgy kezd viselkedni, mint egy kutya. szerencsémre pont közben hozták a (tegnap vidékről kért) bútorfogantyúkat, estébé, így a végkifejlet kimaradt. most viszont kíváncsi lennék rá, mert rájöttem, hogy mennyire bizarr volt.
de nem vígjáték, de nem ám.
jó, az is igaz, hogy szeretem az ilyen típusú bizarrságot. szóval most akkor megnézném.
most mondd meg.

keddek

a keddek a megnyugtatások napjai nálunk-
éccaka azt gondoltam, akár szülünk is (elsőgyerekesek, hajrá)
nem nagyon fájt, de nehézkedett, lejjebb ment, mocorgott, egyfolytában (frontérzékeny lesz, ezt tehát már tudjuk, szép örökség), én gyorsan fölkeltem, összeraktam i+k ajándékát, megírtam a z esküvős köszöntőkártyát is, biztos, ami biztos. reggel bezártam a koffert a kórházas cuccokkal, megírtam a mitkellmégösszerakni-listát.
aztán éppen heverésztem, s azon filóztam, hogyan úszhatnám meg (képzavar) a hegyről legurulást meg a buszozást a kórházba, mikoris fölhívott a nagynéni, (mostanában mindenki fölhív, hogy hogy vagyok, mindig meg is lepődöm) hogy hogy vagyok, és végül (visszahívott) kilukadtunk oda, hogy ne vigyen-e el.
dehogynem.
és akkor végigcsacsogtuk a kettőésfél órát (ő aztán tényleg olyan típus, pedig én...).
miközben szépen meghallgattuk és -néztük a kölköt, aki köszöni, jól van odabent, nem kér még látszólag a kintlevőségből, nem utolsó sorban szófogadó, kedves gyerek, mert tudja, hogy holnap reggel még lesz az apukájának egy fontos dolga, s megkértük, addig még maradjon, míg az lezajlik.
egyébként i+k holnap idejönnek, juhhé, ez a kontextus teljes mértékben irreális, de túl mély és hosszú, hogy igazán le tudnám írni, mindenesetre jó.

zapmama és a hülő este

igen, ezek így jók együtt.
ma, ebédkészítés alatt körülbelül megéreztem, milyen lesz majd, ha jön a gyermek.
hivatalos nevén jósló fájások, néha, néhol, így-úgy.
megbeszéltem a kölökkel, hogy ha tud, és elviselhető bent, akkor várjon még legalább szerdáig, mert akkor lesz egy előadása a drága apukájának, és azt hadd tartsa meg már. így mondtam neki, mire ő rugdosott egy párat a kérdésemre, hogy azért jó-e ott neki bent.
ennek örömére most megpróbálkozunk egy kis főtt kukoricával.
kis ünnepek.

tuskóláb

tuskóláb és dinnyehas jelentkezem, szakad rólam a víz, miután a propellerünk szele úgy szárította ki a bőröm, hogy nem pörgethetem tovább. kúszik vissza tehát a harminckét fok bent.
lehet, hogy kinyitok, ha kint is, bent is u.a.
nyiff meg nyaff.
és: megyek főzni, hátha még ez fokozható.

hihetetlen hétfő

ha csak a körülményekre fogom, az csalás, bár a csökkentett hőmérséklet nyilván növelt teljesítménnyel jár.
a sok elintéznivaló ilyenkor csak úgy hussan.
de állítom, hogy ennek a fő oka a hétvége volt, a vele EGYÜTT töltött hétvége.
ami még negyven fokban és balaton nélkül is jó így.
ilyen relatív minden. vagy abszolút.

formaegy

és ma jókat vigyorogtunk ezen a futamon, végre nem volt uncsi, vagy kiszámítható.
nyelveket pedig azért KELL tanulni, hogy az ember megérthesse, mit mond a massa és az alonso egymásnak az acsargásuk közepette, miután a. rettentő módon undokul beszól m-nak, miközben nincs ám igaza, de nem ám.
sajnos nem tudok spanyolul, de ma nagyon jól esett volna.

fotóstáska

azt a fotóstáskát, melyre egy (azóta kirúgott) alkesz kolléga étolajat öntött, próbáltam ma második menetben is szag- és folttalanítani.
nagyon undok föladat ez, el kell mondjam.

leadtam

leadtam végre a levagdosott függönydarabokat.
a drága anyósom valahogy úgy működik, mint amit a múlt heti óvatlanságom példája bír talán megvilágítani. hetek óta gyúltek a kis fürdőlepedők, pelenkák, miegymások a gyermek számára vasalandó. ahogyan melegedett az idő, s nőtt a görögdinnye-pocakom, ment elfelé a kedvem /energiám / akarásom erre a műveletre. mentő ötletként eszembe jutott, hogy majd alkalomadtán egyet-kettőt odaadok anyósomnak, ő valahogyan vérprofi ebben a vasalás-dologban.
no, egy kupacot le is vittem (nekem olyan négy órányi cuccot), mondván:
"nem sürgős, ráér, hiszen hol van az a gyerek, most úgyis olyan meleg van" - "jó, persze"-mondta ő.
majd másnap délelőtt élére hajtogatva találtam meg a kupacot náluk. vááá.
most azt mondta, megvarrja a függönyöket, ha megmondom, milyenre kell.
remélhetőleg _tényleg_ csak szerda után áll neki, de tényleg.
kezdem szégyellni magam.

jaés 2

jaés az előzőelőtti idétlen kis értekezésem alkalmával volt alkalmam megtapasztalni, milyen érzés egy hosszú körmönfont posztot lecserélni egy csinos kis 'á' betűre véletlenül, visszahozhatatlannak tűnően.
és akkor megtapasztalhattam, milyen érzés rájönni, hogy a blogspot erre tud egy ilyen mentéses dolgot, szóval vissza tudtam hozni.
most nem tudom, ezzel jól jártunk-e, mindenesetre nekem jó.

ja és

AKKORA felüdülés volt a reggeli huszonnyolcésfél meg a szellő, hogy csak úgy repestem.
először is aludtam (egyhuzamban) hétésfél (!!!) órát, tiszta jókedvem volt, és már azzal a gondolattal packáztam, hogy na, ez így is marad, micsoda nap lesz.
majd ennek örömére (túl) optimistán nyitva is felejtettük kilencig a redőny+ablak vesztegzárat, s láss csodát, harminchárom fokban kezdtük a benti napot.
éljen a propeller, aki ma egész nap keverte a levegőt, azt, amiből mindig csak kicsit szabad venni, el ne fogyjon hamar.
rövidített főzéseket csapok, mirelitből franciasaláta, hirtelensül husika, mirelit szilvásgombóc, lentről lecsó, fentről tojással. és holnap pedig lent eszünk, szóval erre nem panaszkodom.
egyébként sem panaszkodom, mert pölö mozog a levegő.
ja, és ma i+k itthon is összeházasodtak - nélkülünk.
i anyukája külön engedélyével itthon maradhattam, höhö. i anyukáját nagyon szeretem.

amcsi filmek

általában vannak olyan részletek, amikért rettentő mód utálni bírom ezeket.
ott van az a szeretlekapa-énisszeretlek, meg a nemzeti lobogó, meg persze az egyszemélyi hős, aki általában férfi, igazi hősfigura, ha kisebb hibái vannak is, az mind megbocsátható, van mondjuk egy idősebb vagy méginkább fekete barátja / segítője, (ha véletlenül nő a hős, az legalábbis egy laracroft).
szokott lenni egy főgonosz, akinek mindig önző érdekei vannak, ez általában egy szabályos arcú, de sötét tekintetű férfi, ritkábban nő.
ilyenkor általában a rémségek totális kummulálódása is jellemző, világvége-érzés, ilyenek.
és így tovább.
viszont valamiért valahogyan minden ilyen (rém)film alján van egy vékony réteg, amit azért nem ártana tematikusabban feszegetni. ámbár az is lehet, az ilyen témák annyira komolyak, s mi (vagy ők?), mint utca emberei annyira komolytalanok / elmélyülésre és döntésre képtelenek, hogy csak így jut el ez (szőr mentén), végülis mindenféle feloldás vagy megoldás nélkül idáig (odáig)?
na már persze, ha egyáltalán van valami az aljukon.