csend

teljesen kihalt a környék, ilyenkor érzékelem, mennyire jó lehet vidéken élni.
aztán holnap-holnapután megtelik hanggal és emberekkel, megint rákezdik majd (a most balcsinál tolongó összes) szomszédok a tolongást, nyüzsgést, tüzelést, gépezést, őrült zenehallgatást, betonteraszépítést, ésígytovábbot. kár.
viszont teljesen jól fogadom (fúj a káröröm, ejnyemár) a további fokozódó lezárások hírét, nem sok minden vonz a városba menésre, hát még hogy nem is nagyon kell. majd ha kell, na akkor múlik el ez a jó világ... de egyelőre kimaradok a szórásból, remélem.
na, most alvás.

brutális

brutális dolgok ezek.
huszonnégy óra alatt összejött viszont az öt óra alvás, ezért is bírok most ép ésszel itt ülni. hajnalra totálisan elfogyott minden cérnám, fogalmam sem volt, mit tehetnék ama ordító ütvefúróval, aki az éhségtől megállíthatatlanul kiabál kettő órán át, majd a szopiba tíz perc alatt bealszik, nem eve eleget.
na, egy újabb éjjel közeleg, igazából sosem tudom, mire számítsak.
a legnehezebb amúgy az egészben még mindig a bizonytalanságom afelől, vajon milyen elveket valljak, valljak-e elveket, milyen sorrendben jobb csinálni mit, dugjak-e cumit a szájába, sajna ezekben a témákban is színt kell vallani.
és titokban vágyom némi hazai ízre is élelemügyileg. huhh. de ez a vége csak nyafogás.

jelenlét

négyből háromszor elég voltam a gyermeknek, hogy jól aludjon el, vagy éppen jól ébredjen föl.
valahogy úgy, hogy lefektettem, s maradtam csendben fölötte. hol a szemét takartam el (vízszintesben valahogy mindig tágra pattan), hol csak ott nyugodott a kezem rajta. aztán csak nagy levegőket fújtam kibe. aztán vártam, vártam, vártam, egy-egy ugráskor újra "ott voltam", szóval ez jó. mármint, hogy ez őt tényleg megnyugtatja, látszólag.
és az pedig egy csoda, ahogyan pont ott vagyok, amikor ébred, annyira minőségi az olyankor. csendben ébred, nem nyekereg, néz, odafigyel, ilyenek.

ja, amúgy

azt még nem véstem ide, (gyengébb idegzetűek ugorjanak) milyen az, amikor sebes az ember mellbimbója, nem beszélve egyéb bajairól. ezt valamiért az összes kismamamagazin kihagyja, a naturális valóságot.
szóval az nem csak egyszerűen mellgyulladás, hanem bepanthennel kenegetés meg mosogatás, meg bűvészkedés a mellre helyezéssel, meg masszírozás meg borogatás meg szentségelés, meg reménykedés, hogyha az egyik már meggyógyult, lassan tán a másik is fog.
hát így, a történelmi hűség kedvéért.

csibész

azért a repedtfazék csibészmosolya ma sem maradt el, annyira édes volt, hogy el sem hiszem.
kajálás után kérdeztem rá, hogy na, elég volt-e, édes, mire ő rámnézett, hosszan, majd elvigyorodta magát.
meg kell enni, ez olyan.

torokgyuszi

ezt mondta a helyettes dokinő. akit fel kellett szólítanom, amikor vetkőztetésre szólított, hogy akkor a háromhetes fölött kapcsolja mán ki aztat a légkondit, ami lassan kivisz engem is.
piros torok, mondta, meg begyulladt szem (ez független attól), jó, mondta, augmentin.
az augmentin penicillin alapú antibiotikum. a torok gyula pedig szerintem vírusos.
ha minden igaz, a szájpenészt is van esélyünk ezek után benyalni.
nincs valami más megoldás?
a namittegyek újabb válfaja ez, gyűlöletes-
hát ezzel lettem nagyszerűen megterhelve így a hosszúhétvégére.
nem kisebb rossz érzés a bénaanyaságé, mely szerint ennyire nem tudtam rá vigyázni.

zapmama

ma zapmamára táncoltunk, el is aludt rajta.
aztán fölébredt, így énrám csak olyan 6 körül került ezügyben a sor.
mialatt a nagyszobakanapén aludt őpasasága.
a pasák arról ismerhetők föl, ahogyan őket kézbe véve tej csordul az állukon és/vagy rendkívül elégedetten néznek rád.
újabb mellbegyulladás felé futunk, vöröslik, melegszik, én fejek, csak nem használ. használna viszont a sebem begyógyulása, nagyon használna.
*
leírnám, ha volna:
hogyan szültünk
milyen volt a kórház
milyen itthon, szülőnek lenni
stb. majd.

tanulságok - táviratilag

mindenkinek igaza van és senkinek sincs igazán.
*
mindig a vidéki nagyváros / kerület oepjét/apehját/stbhivatalát kell hívni információért. a fővárosiak ügyfélszolgálati telefonja fiktív.
*
mindig ragaszkodj az intuíciódhoz (lásd tgyás foglalkoztatói zárójel: kellett, volt is, z bezár)
*
akármi fölfújhat, ergo tökmindegy, végül úgyis hascsikarás lesz belőle.
*
a gyerek elején gyerekeleji problémák vannak, később ezek gyerekkésőbbi problémákká lesznek, nincsenek illúzióim.
*
minden gyerekgondozás/nevelési könyv frusztráló.

herripotter

a mindenmás gondolatom ellenére utálom a jelenséget, de.
de egy jelenetet szívesen vennék az életemben most belőle:
mégpedig azt a varázslatot, ahogyan hermione több hermionévé alakul,
az a fícsör most nagyon kellene.
egyikem ezerszázalékra egész nap aludna. esetleg váltanám magam.
szédülök sajnos megint, pedig ez eddig csak éjjel volt így.
vagy pedig kéne két kéz, ringatós, amelyikbe belehelyezném az üvöltő (lásd ütvefúró hangja) apróságot.
aki egyébként az orrporszívást egészen kedvesen tűri.
ja, mer takonyt nyaltunk be valahogyan, repedtfazékhangú ordibátor, képzelheted.
béna annya.

kibontom a

kibontom a bankos borítékot, erre kiesik belőle egy bankkártya.
ehh.
*
és ezen a napon az összes(nek látszó) papíripari munkát sikerült elintéznünk. tehát hátha lesz pénzünk. na.
*
amúgy pedig fáraccság, fejés, grammszámolás, elégvolt-érzés,
amivel szemben mosolyok, malac és nyuszibámulás, kukackodás, csibész tekintetek.
ej ez a gyerek.

tejhatalom

(jóestét, itt a tejgyár beszél.)
volt régen egy mesejáték, ahol a macska(ák?) te(l)jhatalomra törtek.

függetlenül

a mostani napok minden szépséges nehézségétől eltekintve, attól teljesen függetlenül
áhítozik a lelkem időnként egyes helyekre.
hajlam is kell az ilyenhez, volt már londonnal így, a camden market például, de volt így santorini is, ahogyan a fehérre meszelt betonbungalóban délután szunyókálva a szélben csapkodó száradó lepedők hangja meg a tűző nap, vagy az érdligeti kis ház kertjében a cseresznyefa alatt a levelek villódzása,
na ilyen most a vágyakozásom a chioggia felé vezető úton ülni Vele együtt az autóban, vagy időnként a colle-i "főtéren" bóklászni, vagy éppen sienában fagyizni.
nem bírom szépen leírni, de vannak ilyen helyek a lelkemben, s csak egy-egy függöny takarja általában őket. most meg jött egy kis nyugalmas szél, s ezekre gondolok.
amúgy pedig rögtön ébredés van, ami jó is.

lopom a napot

nyakamon a csacsika család.
hehh, ez így egyre reálisabb.
valamiféle rendszer ködös körvonalai látszódnak, és még pont nem akadt össze a szemem (majd éjjel), de a dög kutyák lassan tesznek arról, hogy ez a csendes láblógatós idill kérészéletű legyen, ide nekem a sörétet.
ma rémesen muszáj volt rötyögnöm, mert ez a gyerek rettentő huncut egyelőre. ahogy időnként kitekint a szokásos sírásos szemcsukogatásból, az egy rakás pernahajdernek elég volna, meg is mondtam neki, hogy ezt a rosszcsontkodást azért hagyjuk meg csak így takarékon.
tegnap az apja mondott valami nagyon jót. valami olyasmit, amit én is pedzegettem magamban, erre nézd, kimondja a másik felem: olyasmit, minthogy jó, hogy pont ez a gyerek a gyerek, hogy egészen vonzó minden nap együtt lenni vele, s egyre inkább izgalmasabb, hogy ki is ő, hogy ki is pont ő. és hogy ez a legjobb.
valami ilyet gondoltam én is, ez azért is különleges.
*
mindemellett a gyermek dobhártyaszaggatásra képzett hangkiadó, maratoni szopizó, jóllakottan csibészmosolygó pasa.

korzó

ma meg éppen odáig fajultunk, hogy el bírtunk menni itthonról
HÁRMASBAN
(hehe)
az egyikünk persze üvöltött az elején, de csak az első sarokig. a terpjáró babakocsinak és az ordenáré terepviszonyoknak köszönhetően álomba is rázkódott ugyanazunk. másik kettőnk büszkén feszített (egyike ezeknek ugyan több, mint kettő hete nem tett meg ilyen túrát, tehát továbbra is pocaksebességgel caplatott a büszke másikuk után, aki tolt), meg fagyizott is ez a kettő.
ez szinte már egy kvíz, hogy ki mit csinált.
*
ezen kívül ki mit nem csinált: a fránya infacolt valamelyikünk (ÉN) elfelejtette beadni, így másikunk este üvöltött szopi után természetesen, mert ez az illető meg mohó. egyetlen normálisunk meg helyrehozta a hibát, s rázogatta másikunkat, hogy egyikünk tudjon legalább fáradságtól összeakadó szemekkel fejni. ilyen életet élünk.
*
néha egyébként bármelyikőnk a háromból bír(na) üvölteni, mint a sakál, de nem tesszük.
és aludni is.

mi hárman.

munkahelyem

a munkahelyemen pedig -hadd véssem ide az utókornak- kettő az engem érintő dilettánsok száma-
eddig még mindent elrontottak, ami terhesség-gyerekügyben kitölteni, adminisztrálnivaló volt.
a táppénzes időt, a szabimat, a tgyás papírját, a mellékleteket, amikért külön bement a férjem, és még mindig hiányzik véleményem szerint egy papír, valami foglalkoztatói igazolás, de hát menjünk majd be az oepbe, és majd ott megmondják, tényleg hiányzik-e.
arról a hangról nem is beszélve, amekkora unott undorral szólnak a telefonba. pedig amúgy kedvesek.
csak az amúgy meg nem miatt esetlegesen benéz egy dupla kör a 13. kerületbe, innen. idő, energia, pénz, ideg, nem szeretném. és az oep sem vette föl a telefont.
valaki?

mély pont ok

minden napnak vannak ilyenjei.
totálisan belezavarodtam a jótanács és javaslat-rengetegbe.
mint mindenki, ez is tiszta, csak annyira
de annyira
de annyira unom.
sokkal többet érnék valami olyannal, a tanácsadás és javaslatrengeteg helyett,
ha valaki megtekintené, mit hogyan teszek és
megdicsérne azért, ami legalább jó.
mert most az van, hogy egyre többet sír pl,
és ettől egyre kevesebb a vidám együtt töltött idő, az állandó teljesítménykényszer miatt,
miszerint mindenkinek, legfőképpen neki feleljek meg.
most pedig megyek aludni.
ja, és hiába, hogy később ez jobb lesz, most nem az.

pihenő

nekem.
tíz óta visít.
vahh, de nagyon.
ilyenkor mi van.
etetés? altatás? hordozás? hagyni sírjon? hascsikarás?
úgysem tudod, hagyjuk is.
szem alól karikák eladók.

mivel töltjük

tegnap cesaria evorára táncoltunk. olyan egész-életemben-emlékezni-fogok-rá dolog volt.
azért tettük, mert ce-t szeretni tűnik.
ma lementünk vizitelni, hogy a szegény lelkes nagypapa mozgóban is lássa a fiúunokát.
éjjel gyakorlatilag szétnyűttük egymást, de legalább kipróbáltam a repertoárt, s eszerint tudom már, néha _tényleg_semmi sem használ. három órát aludtam, fejfájva. apuka meg dolgozik, szóval teher alatt nő a.
kommunikálni még mindig nulla időm van, gáz.
és rámmosolyog. napi egyszer, de azt tényleg nekem, direkt esetekben.
ja, és éjjel elegem volt a nyösziből, s végül normál hangerővel, de erőteljesen így szóltam: "gergő, ezt fejezd be!", mire gergely a húsz perce üvöltést abbahagyta. kettő percig emésztette a dolgot, és mondom, nem megijedt. "sajnos" okos gyerek, újra is kezdte utána, hehe.

kitől örökölte

hát ezt nekünk, félórásan:

egynaposan

gyakori még:

és nagyon okos:

hát ezek vagyunk.
aludni nincs időm, nagyon hiányzik.
most megyek, fejek.
vá.

itthon

váhh, újra itthon.
jó.
gergely velünk jött, szeretjük, és ráadásul nagyon mókás kismuki.
sokat mosolyog, rendkívül okosan nézeget, és egyelőre az éjszakák a nappalok.
kicsit sárga, 56 centis és most olyan 3,4 kiló.
zongorista ujjai vannak.
és kedves.
minden további később, nem ma, ma inkább szédelgünk mindhárman még egy kicsit a fáradtságtól, ügyetlenkedéstől, lelkendezéstől és a tejtől.
és bocsánat, mert nagyon nem jeleztem, pedig már szombaton éjfélkor velünk volt, csak épen én nem voltam azóta magamnál.