mert festést mímelek.
anno még apósomat néztem (csodáltam, jó rég volt, hehe), de tényleg nézésre (és csodálásra) méltó volt, ahogyan a hatszáz ódivatú kétszárnyas, fa duplaablakot felújította. azóta sem láttam szebbet.
ezt most (az ebédlőablak kivételével) én nem tudom megugrani. marad hát a kenegetés-mímelés. egyszerűen annyira töredezett a festék, hogy alápenészedik a fa, ha még egy ősz-tél-tavaszt ki kell bírnia így. aztán azt remélem, tavaszra lesz valami manó / kisangyal / csoda, amitől lesz majd kedvem / időm / erőm alaposan megcsinálni ugyanezt.
az a vicc, hogy még élvezem is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése