dehamár

szombaton (mért szombaton, mondja meg valaki) bezártuk a tanévet. helyesebben végigültük a nyolcadikosok ballagását - egy darabot sem ismerünk közülük, szóval ilyenkor jobb volna nem ottlevő szülőnek lenni, ez a tanulság. 

viszont az kellemes volt, amikor felállították a kitűnőbizis kölköket a suliból, tudtam, hogy ez egyszer g is vigyorogva áll (valahol a tornaterem másik sarkában). jó, tegyük hozzá az a meg a b is 10-15 kitűnővel nyomul (haha!), de akkor is.

az évfolyamelső említése ugyanígy vicces volt, nyolcadikig egyértelmű az osztálytárskislány, meg a versengőhaverkisfiúosztálytárs vetélkedése (ebben is) (a kislány fog "győzni" ebben mindig), akik mögött harmadikként elnézést kértek g-től, hogy hát ő volt a harmadik, de hát tudjuk, n mégiscsak...

nincs olyan kényszerképzetem, hogy versenyezni kellene bármiben, de az ofőnéninek -úgy tűnik- van, szóval mintha verseny lenne, százalékok, meg javult az osztályátlag, stb.

g a versengésesdit egyébként úgy honorálta, hogy ő is értékelte pár hete magától (spontán, csak nekünk) az összes tanítónéni teljesítményét. korrekt és nagyon szigorú volt, még most is röhögök, annyira ott van az értékítélete... 

amúgy csak azt tekintve, hogy nagyjából 3,5-4 tankönyvet teleírt(ak) matekból, eljutottak az összetett nyitott mondatokig, megtanult(ak) írni kicsivel meg naggyal, stb, stb, lett egy sárgaöve karatén (és olyan hasizma, hogy csak nézek), és még mindig szeret suliba járni, én tökéletesen elégedett vagyok mind a sulival, mind (és ez a lényeges) g-vel, helyesebben

g-re nagyon, nagyon büszke vagyok(unk).

szóval ennyi ömlengés elég.